Pécsi dohánygyár

A több mint 110 éves múltra visszatekintő gyárunk fejlesztésébe eddig több mint 40 milliárd forintot fektettünk. Büszkék vagyunk közel 900 munkavállalónk érdemeire.

Pécs és a dohánygyártás már 1912 óta összekapcsolódik. Ezt jelzi a pécsi Dohány utca, a városról elnevezett Sopianae márka országos sikere és a tény, hogy a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. a város egyik legnagyobb munkaadója.

A BAT vállalatcsoport 1992-ben lett részese ennek a történetnek, és azóta is folyamatos innováció és fejlődés jellemzi cégünket. A Dohány utcai gyáregységben jelenleg túlnyomórészt sodródohányt állítunk elő, ezzel 37 piacot ellátva.

Ma Magyarországon a BAT az egyik legnagyobb dohányipari befektető. Eddig a BAT vállalatcsoport több mint 40 milliárd forintot fordított a pécsi gyár fejlesztésére, aminek eredményeképpen Pécsett egy európai szinten is kiemelkedő minőségű és kapacitású gyár jött létre.

A BAT vállalatcsoport a világon egyedül itt gyárt filteres szivarkát, a Finn utcai telephelyen. Ennek a gyáregységnek az átadására 2014-ben került sor, amivel megduplázódott a gyár termelési területe. A 9 milliárd forintos beruházás jól mutatja a BAT hosszútávú elköteleződését az ország és Pécs felé. A szivarkagyár 11 piacot lát el, legnagyobbként a német és olasz piacokat.

Ennek az elköteleződésnek egy következő lépése a 2019-ben átadott több mint 7,5 milliárd forintos befektetés, a Francia utcai nikotinpárnagyár, ahol a BAT vállalatcsoport Magyarországon elsőként elkezdte az ezen kevésbé káros* termékek gyártását. Ez a termékcsoport jelenti a BAT és a dohányipar jövőjét, vagyis kulcsfontosságú szerepet tölt be a dohányzással összefüggő ártalmak csökkentésében. A pécsi nikotinpárnagyár összesen 39 piacot lát el.

A közel 900 munkavállaló odaadó munkájának eredménye, hogy már több mint 60 piacra szállítják a Pécsett készült termékeket és a gyár komoly szerepet vállal abban a víziónkban, hogy egy jobb holnapot teremtsünk.

A globális vállalati céloknak megfelelően, a fenntartható gazdaság felé tett újabb lépéseként a nikotinpárnákat gyártó telephely elérte a karbonsemlegességet a 2021-es évre. A folyamat során a jelenlegi műszaki megoldásokkal a lehető legkisebbre csökkentettük a gyár karbonlábnyomát, a fennmaradó karbonkibocsátást pedig egy erdőmegóvási zöld projekt támogatásával ellentételeztük.

* A bizonyítékok széles körére alapozva, és feltételezve, hogy teljes mértékben leszoknak a cigarettáról. Ezek a termékek nem kockázatmentesek, és függőséget okoznak.

Kapcsolódó tartalom

max
large
medium
small
mobile