Hagyományos dohánytermékek

Nagy gondot fordítunk termékeink minőségére, amelyeket felelősségteljesen, magas szintű követelményeknek megfelelve gyártunk és forgalmazunk.

Ismert egészségügyi kockázatai ellenére több millió ember dönt úgy, hogy mégis rágyújt. Nem az a célunk, hogy minél több embert rászoktassunk a cigarettára vagy elérjük, hogy többet dohányozzanak. Vállalatunk arra épít, hogy a nagykorú fogyasztók igényeit megértsük és kiszolgáljuk. Ehhez hozzátartozik termékeink felelősségteljes gyártása és forgalmazása.

Széles termékportfólióval vagyunk jelen Magyarországon, hogy megfeleljünk a vásárlók különböző elvárásainak. A kategóriába tartozik a hagyományos cigaretta, a cigarettadohány és a szivarka.

Magyarországi termékpalettánkon ugyanúgy megtalálhatóak nemzetközi márkáink, mint ikonikus hazai termékeink. Nemzetközi márkáink közül itthon a Dunhill, a Pall Mall, a Rothmans, a Lucky Strike és a Vogue találhatóak meg a dohányboltok polcain, míg kimondottan a magyarországi piacra szánt, több évtizedes múltra visszatekintő Fecske és a nevét Pécs római kori megnevezéséből kölcsönző Sopianae is hozzáférhető fogyasztóink számára.

A dohánynövény

Világszerte több mint 100 országban termesztenek dohányt. A legnagyobb termelő Kína, ezt követi Brazília, India, az Egyesült Államok, Zimbabwe és Indonézia. A dohány könnyen megterem akár rossz talajon is, így a gazdálkodók szívesen foglalkoznak vele.

Három fajtájú dohányt különböztetünk meg. Egyik a Virginia, amely arról az amerikai államról kapta a nevét, ahol először termesztették. "Fényes dohánynak" is nevezik, mert a hőszárítás közben sárgás-narancsos színt kap. A klasszikus angol márkák főleg ilyen fajta dohányt tartalmaznak.

Második a Burley, ennek zöld színe valamivel világosabb, mint a Virginiáé. Ez a dohány Magyarországon is kedvelt fajta. Olyannyira, hogy magyar kutatók egy, a hazai viszonyokhoz jobban alkalmazkodó fajt is létrehoztak Pallagi néven.

Az Oriental pedig a legkisebb és legellenállóbb dohányfajta, amelyet a forró nyarú Balkánon, Törökországban és a Közel-Keleten termesztenek. Az időjárás és a sűrű ültetés biztosítja a dohány aromáját, amely a tradicionális, török cigarettákra jellemző.

A Cigaretta

A cigaretta összetétele sokkal bonyolultabb annál, mint ahogyan első ránézésre tűnik. Azon dolgozunk, hogy olyan cigarettákat gyártsunk, amelyek megfelelnek a felnőtt fogyasztók igényeinek. Ez alapján készülnek a dohánykeverékek, amelyek állandó ízének hosszú távú szavatolása a célunk.

A füstszűrő, a cigarettapapír, valamint a szűrő levegőzése segít befolyásolni az érzékelt erősséget és a cigaretta füstkibocsátását. A gyártás minden szakaszában állandó minőségellenőrzés és tesztelés folyik.

A dohányzás egészségügyi kockázatai bizonyítottak. A cigaretta égésekor dohányfüst keletkezik, amelyben számos káros anyag található. Ezek közül a füstben legnagyobb százalékban egyrészt kátrány van jelen, ami egy rákkeltő anyag, másrészt pedig szén-monoxid, amelynek hatására csökken a vér oxigénszállító képessége. A dohányzás egészségügyi kockázatairól lejjebb olvashat többet.

A cigaretta gyártása

A cigaretta gyári előállítása két részre osztható. Az első szakasz a levelek előkészítését takarja, míg a másodlagos folyamat során állítják elő a füstszűrőt és töltik meg a papírt dohánnyal.

Az előkészítés során három fő folyamaton megy végig a dohánylevél: nedvességtartalom-szabályozás, vágás és szárítás. A lehető legmagasabb minőség biztosítása érdekében a folyamat minden lépését számítógépes rendszerrel és különböző laboratóriumi tesztekkel is ellenőrzik.

A másodlagos folyamat pedig az előkészített dohányból formál cigarettát. Először a filtergyártásra kerül sor, majd a gépek a dohányt egy hosszú hengerbe töltik és papírt tekernek köré. Ezután hozzáteszik a filtert, és levágják a kész cigarettát.

Minden márkának egyedi készítési gyakorlata van. A recept betartása biztosítja az egyes márkákra jellemző karaktert, minőséget és vevői elégedettséget.

A szivarka

A szivarka kategória a BAT vállalatcsoport és a magyar dohányipar életében egyaránt fontos szerepet játszik. A Pécsi Dohánygyár az egyetlen gyár a világon, ahol vállalatcsoportunk filteres szivarkát gyárt, ezzel 11 piacot ellátva, köztük legnagyobbakként a német és az olasz piacokat. A szivarkagyárunk 2014-es megnyitásával a hagyományos dohánytermékek már három különböző kategóriájának gyártására szakosodtunk a Pécsi Dohánygyárban, amelyek más-más szakértelmet és technológiát igényelnek.

A szivarka leginkább a cigaretta és a szivar közötti átmenetnek tekinthető. Mindkét dohánytermék legjellegzetesebb jegyeit magán hordozza, tartalmaz a rudat körbefogó dohánylevelet, illetve a cigarettára jellemző filtert is.

A szivarka gyártása nagyban hasonlít a cigaretta előállítására, azzal a különbséggel, hogy papír helyett dohánylevelet tekernek a dohányrudak köré. Ez a folyamat más gyártóberendezéseket igényel, mint a cigaretta előállítása.

A dohányzás egészségügyi kockázatai

A dohányzásról nem beszélhetünk objektíven anélkül, hogy az azzal járó valós kockázatokat meg ne említenénk.

Az elmúlt évtizedekben lezajlott népegészségügyi vizsgálatok több súlyos és halálos betegséggel hozták összefüggésbe a dohányzást. A leggyakrabban kutatott betegségek a tüdőrák, a krónikus obstruktív légúti betegség (COPD) és a szívkoszorúér betegség. Ezek mellett fontos hangsúlyozni a terhesség alatti és fiatalkori dohányzás veszélyeit.

Az egyetlen mód, mellyel biztosan elkerülhetők a dohányzás kockázatai, a dohányzás mellőzése.

max
large
medium
small
mobile